Sziasztok!
Ülök a Szabadság-híd melletti kávézóban. „Innen, tisztes távolságból egész jól néz ki”– vágok egy fancsali vigyort a szemben lévő Corvinusra.
Hat éves koromban orvos akartam lenni, utána újságíró, repülőgép pilóta, ügyvéd, pszichológus, vegyész, matematikus, majd tolmács. Amikor megnéztem a 27 idegen igent, akkor pedig esküvőszervező.
Később rájöttem, a rendezvényszervezés sem az én egyetlen szívszerelmem, de a menyasszonyi ruhák és az élet nagy történetei igen.
Így végül a sok alternatíva közül úgy döntöttem, közgazdász hallgató leszek. Váradi Ibolya vagyok. Húsz éves. Másodikos egyetemista.
Másfél éve költöztem fel Budapestre egy vajdasági kisvárosból. Nem ismertem senkit. Azt hittem egyszerűbb lesz, mert utaztam már eleget, de nem így volt. Teljesen más volt az otthon karmai közül néha- néha szárnyat próbálgatni a nagyvilágban, mint végleg kirepülni onnan. Tudva azt, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint régen.
Emlékszem, a beíratkozás napján mennyire örültem, hogy odataláltam az egyetemre, onnan meg vissza az akkor még üres, rideg és bútorozatlan albérletbe, ahová előző nap költöztem be.
El voltam veszve, mint szürke szamár a ködben. Így utólag visszanézve talán az volt eddigi életem legszürkeszamarabb időszaka.
Naív voltam, elveszett, egy porszem a kétmilliós városban, de kíváncsi és kitartó is. Az első félévet és vizsgaidőszakot a sírás kísérte végig. Mindig is nyitott voltam mindenféle tudás iránt, rengeteg dolog érdekel, talán ezért is nehéz az útkeresés, hogy válasszak egy valamit, amire fókuszáljak.
Az egyik nagyon jó barátom azt mondta:
„tegyél szert minél nagyobb önismeretre, mert most rohangálsz egy hatalmas erdőben a ködben és csodálkozol, hogy mindig fejjel mész neki egy fának. Állj meg egy kicsit, várj, és rá fogsz jönni, hogy valójában sose volt köd.”
Na, ez így nagyon plátóian hangzik, gondoltam magamban, de végül bevált.
Kezdett szépen, lassan összeállni a kép. Kezdtem magamat és Budapestet is megismerni, amely mostanra a szívem csücske lett. Megadta számomra az otthon érzetet, amelyet eddig a szülővárosomon kívül még sehol máshol nem éreztem. Pedig az elmúlt három évben intenzíven jártam a világot. Mostanra tizenkilenc ország és három kontinens van a listán.
Minden hely ahol voltam rengeteget tett hozzám és örök emlék marad. A fejlődésre való törekvésnek és a segítőkész egyetemi csoporttársaimnak köszönhetően azt érzem, most nem is lehetnék jobb helyen és kezd eltűnni a köd. Rájöttem, kiskoromban, amikor elmentünk valahova, egyetlen dolgot kértem: „anyaaa, köööönyveeet!!”.
Olvastam, amikor csak tudtam. Kamasz koromban, ha plázába mentem rögtön a Libribe szaladtam, mint akinek az élete múlik rajta. Aztán tizenhat évesen megnyertem a novellámmal egy irodalmi vetélkedőt és az óta publikálok egy ifjúsági lapba és egy folyóiratba is. Már tudom, az írás és az olvasás szeretete számomra olyan dolog, amely bárhol is leszek, bármit is ír a diplomámon végig fog kísérni az életemen.
Az élet realitásában rejlő valószínűtlenséget szeretném megmutatni. Azokat a pillanatokat, amikor azt érzed, hogy kacifántosabb és hihetetlenebb történetet írt a valóság, mint amit te valaha ki tudtál volna találni.
Olyan nő szeretnék lenni, aki független, van saját véleménye, karrierje, fontos számára a szakmai, üzleti és női identitása, de emellett hisz az igaz szerelemben is. Hisz abban, hogy a siker összefér azzal is, hogy két ember egy egyenlő feleken, őszinteségen és hűségen alapuló társkapcsolatban, egymást támogatva, segítve fenntartson éveken át valamit, amit a szeretet és az egymásba vetetett hit láthatatlan fonala tart össze.
Szeretném megmutatni az élet valódi tündérmeséinek sokszínűségét. Azt, hogy egy párkapcsolat rengeteg féleképpen működhet jól és nem egyetlen helyes út létezik.
Azt, hogy sokfélék vagyunk és egymás erősségeit és gyengeségeit kiegészítve is alakulhat igaz szerelem. Úgy is, ha bizonyos dolgokban mindketten gyengék vagyunk, de majd együtt megfejlődjük őket. Úgy is, ha mindketten erősek, akkor tovább csiszolódunk együtt és úgy is, hogy tudjuk, nem kell mindig a fejlődésre koncentrálni, hanem az is elég néha, hogy ha csak élvezzük egymás társaságában a harmóniát és megnyugvást. Máskor az izgatottságot, lüktető érzelemáradatot és jólesően vibráló káoszt.
A Lucidité Journal bejelentése
A Lucidité Journal Lucával közös álom volt.
Közös álom arra, hogy inspirációt, motivációt és kitartást nyújtsunk a nehéz pillanatokban. Megnevettessünk és felvidítsuk szomorú napjaitokon, egy megható történetet adjunk a reggeli kávé mellé, a boldog és felhőtlen eseményeket pedig megkoronázzuk.
Az életben a három legfontosabb dolog számomra a hitelesség, fejlődés és tartalmas élet. Ilyen írásokat szeretnék kiadni a kezeim közül. Érzéseket, érzelmeket és hangulatokat közvetítve, minél több lehetséges árnyalatot megmutatva.