„Drága Barátom!

Mindig így hívtalak, ha mérges voltam rád, és valóban az is vagy. A legjobb barátom, a szerelemem, a társam, a tükröm, a mentorom egyben.

Amikor megismerkedtünk ezer és ezer indokot találtunk mindketten arra, hogy miért ne jöjjünk össze, milyen akadályok állnak majd elénk és mi lesz, ha öt vagy tíz év múlva összeveszünk egyelőre még nem létező problémákon.

A sok indokkal szemben, hogy miért nem, elég volt egyetlen, hogy miért igen. Ez az egy indok az volt, ahogy egymás szemébe néztünk.

Soha nem éreztem még olyan harmóniát, megértést és szeretetet két ember közt, mint amit a te szemedben láttam.

Amikor először jártam nálad, ültünk a kertedben egymással szemben, beszélgettünk órákig, egészen, amíg lement a nap. Majd ahogy kezdett az idő hűvösödni, észrevetted, hogy enyhén vacogok, ekkor szó nélkül bementél a házba, hoztál egy takarót és a vállamra terítetted.

Annyit mondtam erre: „én férjül veszlek”, te pedig azzal a világi nagy sármos mosolyoddal közölted, hogy majd megkérdezel te engem öt év múlva.

Megkérdeztél. Így kerültünk most ide.

Vannak dolgok, amelyek nem változnak. A figyelmesség, a szeretet, a harmónia. Most is megölelgetsz egy hosszú nap után, ha szomorú vagyok a homlokpuszid mindenre gyógyír, meglepsz csokival, jó éjt üzenetet írsz, ha valamelyikünk elutazik.

Bejártuk a világot azóta, együtt is és külön-külön is, bejártunk az utunkat mely most végül összefonódik.

Rengeteg olyan küzdelmet vívtunk meg, kihívást teljesítettünk, amit az elején még el sem tudtunk képzelni, pedig racionális, természettudós emberekként azt hittük, mindenre van képletünk.

Onnantól váltunk együtt legyőzhetetlenné, amióta a miért igen indokokat vettük számba a miért nemek helyett.

Az egyik dolog, amelyet a legjobban szeretek benned, hogy mindig tartod a szavad. Pontosan öt évvel az az éjjel után kérted meg a kezem.

Annyit szeretnék megfogadni, hogy mindig maradjon meg legalább egy „igen” közöttünk, amely ma hangzik el és egy életre szól.”

Ez lehetett volna az esküvői fogadalmam neked.

Már tíz év telt el a takarós este óta, és öt éve kellett volna megkérdezned, de végül soha nem tetted fel a nagy kérdést, amitől egy család lehettünk volna.

Egy elegáns kávézó teraszán ülök, amikor megpillantasz és odajössz köszönni a hosszú évek után.

Végül mindkettőnkből sikeres vállalkozó lett, éljük a független, szabad életet, amelyre anno olyannyira vágytunk, és amit építettünk is minden energiánkkal. Egyetlen dolog hiányzik belőle.

Egyetlen, amit most egy másodperc tört idejéig megadhattunk egymásnak újra.

Az a tekintet, amely egy végtelen pillanat. Amelyben szemem tavában magadat látod, s mint tükröd vagyok leghűbb barátod. Amely olyan szeretetet, bizalmat és megértést sugall a másik irányába, amilyen szeretetre, bizalomra és megértésre mindenki vágyik az életben. Olyan mély egymásba látás ez, amely csak kevesek számára adatik meg.

Vannak dolgok, amelyek nem változnak.

 

Képek : http://prettypicsdelightfultips.tumblr.com  ; http://un-amore-per-sempre.tumblr.com/